Hétköznapi önismeret

Népszerű témává vált az elmúlt években az a tendencia, hogy a fiatalok egyre később hagyják el a szülői házat, egyre később kezdenek önálló életet, és még olyan idősen is az iskolapadot koptatják, amikor a szüleik már egy-két gyerkőccel, önálló egzisztenciával bírtak. Női portálok és fórumok hírhedt alakja a mamahotelező harmincas férfi, mint a felnőni nem akarás élő példája, s az idősebbek részéről pedig nemtől függetlenül állandó gúny tárgya ez az életképtelennek tűnő, szüleitől elszakadni nem bíró generáció. Rendszeresen felmerül e téma kapcsán, hogy milyen gazdasági tényezők állnak a háttérben, mennyire más piaci helyzetben kell helytállni, és akár az is, hogy sok fiatal számára akár egészségtelen mértékben is félelmetes dolog elindulni az önálló élet útján. Amiről úgy tűnik, kevésbé beszélünk, hogy a hotelnek nem csak lakója van, de üzemeltetői is, méghozzá a szülők, így a játék legalább két vagy háromszereplős, nem lehet az egész balhét az ingyen mosodának örülő léha gyereke

Azért vágtam bele ebbe a témába, mert az utóbbi időben nagyon szemet szúrtak azok a webes tartalmak, amelyek mind arra építenek, hogy viccet csinálnak valamely emberi nehézségből, legyen az a szülővé válás, az ismerkedés, az egészséges életmód, vagy éppen a tanulás. Én is követek ilyeneket, és szórakozatónak is találom őket - de meddig tart a szórakoztatás, és honnantól káros, ha rendszeresen ezeket olvassuk? Milyen hatással van ránk a valós és online közösség, amiben mozgunk? Erre szeretnék most rápillantani. A legtöbbünkre jellemző, hogy olyan társaságban érezzük jól magunkat, ahol osztják a világnézetünket, hasonló értékrendet vallanak, nagyjából azokat a dolgokat szeretik vagy nem szeretik, mint mi magunk. Az emberiség hajnala óta szerveződünk olyan közösségekbe, amelyeket egy bizonyos tevékenység, érdeklődés, vagy éppen élethelyzet tart össze. Különösen nagy erővel bír a közösséghez tartozás érzése akkor, ha nagy nyomás alatt érezzük magunkat, vagy erős stresszhatás ér mi